Critics

Critics

 

Üveglapra álmodott csodák

 

Martaian Ermone nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem mind a témát, mind a technikát tekintve igazán egyedi műveket készít. Röviddel azután, hogy ráeszméltem a művészet csodájára, elkezdett érdekelni, hogy mit és miért alkot a ma embere. Amikor lehetőségem nyílt rá, alkotótáborokba jártam, rendszeresen ellátogattam művészek, vagy a Képzőművészeti Főiskola műtermeibe, és higgyék el, láttam már egy-két dolgot. Nem ritka, hogy egy alkotó visszatér egy-egy periódusában, vagy művében, vagy annak egy részletében az elmúlt korok művészetéhez, azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy egy művész tematikájában  valamikor majd örmény miniatúrákkal találkozom.

Ermone alkotásaival kapcsolatban a másik, amire rácsodálkoztam, a technika. Nem szokatlan, hogy valaki olajfestékkel dolgozik, az sem, ha üvegre fest, de olajjal üvegre festeni elég merész vállalkozás akkor, ha egy művész kizárva minden esetlegességet, pontosan eltervezi, hogyan is kell kinéznie az elkészült képnek, és ehhez tartja is magát. Miért választ akkor olyan technikát, amelynél alkotás közben nem tudja folyamatosan követni a változásokat? Hiszen – mivel az üveglap hátoldalára dolgozik és mert az olaj fedőfesték – ahhoz, hogy lássa, hogyan alakul a mű, le kell tennie az ecsetet, meg kell fordítani az üveglapot, szemügyre venni a képet, majd ennek ismeretében folytatni a munkát. Ennél hosszadalmasabb, fárasztóbb módszert el sem tudnék képzelni. De mint mindennek az életben, Ermone témaválasztásának és az általa alkalmazott technikának is oka van.

Ermone apai ágon örmény származású. Nagyszülei az 1915-ös törökországi mészárlások után menekültként érkeztek Erdélybe, és Szamosújváron telepedtek le. A Martaian család nemzedékekre visszamenően szőnyegszövéssel és szőnyegkereskedéssel foglalkozott, és ezt a hagyományt Erdélyben is megtartotta. Ebbe a környezetbe került be négy éves korában Ermone, amikor szüleivel és testvérével Csíkszeredáról hazaköltöztek Szamosújvárra. Testvérével együtt itt tanulta meg az örmény nyelvet nagyszüleitől, ismerte és élte meg az örmény kultúrát, amelynek eredményeként – bár a családi hagyományt, a szőnyegszövést nem folytatta – később az örmény művészet felé fordul

Szamosújvár közelében, egy Nicula nevű helységben található egy ortodox kolostor, ahol híres ikonfestő műhely működik. Itt a szerzetesek nem az általánosan ismert módon, fára és temperával, hanem üvegre és olajfestékkel készítik a képeket. Ez a technika – amellyel édesapja egyik barátja ismertette meg 15 évvel ezelőtt – annyira megtetszett Ermonénak, hogy azóta is ezzel dolgozik. Ami a munkafolyamatot illeti, a művész végig tükörképben alkot, mert az üveg hátoldalára fest. Az üveglap alá teszi a mintát, és miután alkohollal megtisztítja az üveget, tussal megrajzolja a kontúrokat. Ezután kitölti a részeket festékkel, majd az árnyékokat teszi fel, végül pedig következik az aranyfüsttel történő aranyozás.

Ermone eleinte ortodox ikonokat festett, amíg egy Kolozsváron élő örmény származású barátja fel nem hívta a figyelmét az örmény miniatúrákra. Ez ugyan szintén egyházi műfaj, azonban sokkal nehezebb üvegre megfesteni, hiszen bonyolultabb, aprólékosabb kidolgozást igényel. Az ortodox ikonokon egyszerűbbek a tónusok, a színek, a vonalvezetés. Amikor először láttam szemtől szemben Ermone képeit, az volt az első reakcióm: ilyen színek nincsenek. Aztán Ermone mondta, hogy vannak, de hozzátette, hogy ő az Örmény Kulturális Központban vezet egy tanfolyamot, ahol ezt a technikát oktatja, és a legtöbb gond a színkeveréssel van, mert azt a tanítványok csak nagyon félve merik bevállalni. Ermone az eredeti műveket szem előtt tartva, igyekszik minél hűségesebben visszaadni a színeket. Csak nagyon ritkán változtat a színen és a rajzon.

Az örmény miniatúrák tematikáját, forma és színvilágát szigorú kánon szabályozta. A miniatúrák meghatározott rend szerint követték egymást általában a kódex elején. Az ábrázolás nem annyira elbeszélő, mint inkább szimbolikus jellegű volt. Az örmény miniatúraművészet kompozícióban és témaválasztásban rokon a kopt és szír, valamint bizánci művészettel, az ornamentikában azonban nagy szerepet kap az ősi örmény motívumrendszer. Előszeretettel festettek meg valós és képzelt állatokat és növényeket: madarak, griffek, kakasok, oroszlánok, gránátalmák, virágok, palmetták jelennek meg a képeken.

Ermonéhoz a XI. és XIV. század közötti kilikiai miniatúrafestészet áll a legközelebb. E kódexekre jellemző, hogy maga a könyv kisebb, a képi díszítés azonban gazdagabb és jelentősebb. A képek a finom vonalvezetést, az élénk, tiszta színeket, a hihetetlenül gazdag színskálát tekintve a tűzzománc munkákkal mutatnak rokonságot.

Ezeket a csodálatos képeket, amelyeket egykor pergamenre készítettek, Martaian Ermone ma üvegen fogalmazza újra. Művészetének jelentősége leginkább abban áll, hogy a középkori örmény keresztény kultúra eme csodálatos emlékeit közel hozza a ma emberéhez. Ermone az elmúlt évtizedben itthon és külföldön is több egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Munkái számos ország (Svájc, Franciaország, Olaszország, USA, Németország) magángyűjteményeiben megtalálhatók. Én már hónapok óta hordom magamnál Ermone képeit a pendrájvomon, hogy megmutassam barátaimnak, ismerőseimnek, de szemtől szemben állni ezekkel az alkotásokkal teljesen más, valami leírhatatlan, elmondhatatlan érzés. Igazán örülök, hogy ennek a csodának most itt, Csepelen mi is a részesei lehetünk.

(Az Erdei Éva Galériában augusztus 27-én elhangzott beszéd rövidített,  szerkesztett változata)

Szabó Anita

művészettörténész

 

Örmény üvegminiatúrák a Dorogi Galériában

 

Június 11-én a Dorogi Örmény Kisebbségi Önkormányzat és az Ararát Kulturális Egyesület meghívására a Dorogi Galériában mutatkozott be Mártáián Ermone üvegminiatúráival. A mediterrán hőség, a foci-VB és a tanévzáró értekezletek ellenére szép számmal érkeztek érdeklődők a kiállításra, melyet dr. Dzsotjánné Krajcsir Piroska nyitott meg. (A megnyitó teljes szövegét az alábbiakban közöljük.) A kiállítást állófogadás követte.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaink!

 

Mártáián Ermone Zabel üvegminiatúráinak kiállítására invitáltuk Önöket, azzal a bizonyossággal, hogy az örmény miniatúrafestészet nem ismeretlen Önök előtt.  2001-ben, az örmény apostoli egyház  fennállásának 1700. évfordulóján a Dorogi Galériában rendezett örmény miniatúramásolat-kiállításon −  Kolonics Péter nagyszabású interpretációin keresztül −  már megismerkedhettek a műfaj sajátos motívum- és színvilágával.

            Az sem ismeretlen Önök előtt, hogy mintegy háromszáz éve nagyarányú örmény betelepedés zajlott Erdélyben; a Krímen és Moldván át Nyugat felé tartó kereskedők és mesteremberek kerestek új hazát maguknak. Ezek a kereskedők és mesteremberek hozták létre az erdélyi örmény kolóniát; szerepük nem elhanyagolható a magyar történelem- és művelődéstörténetben.

            Mártáián Ermone Szamosújvárról érkezett Magyarországra. Ám családja nem volt a Minasz püspök vezette örmények között. A Mártáiánok még a XX. század elején is  a törökországi Nyugat-Örményországban,  Nigde városában éltek mint elismert szőnyegszövők és kereskedők. Ermone dédapja, Dikran Martaian a  századfordulón nősült; 1902-ben megszületett Harutjun nevű fia, majd később leányai. A Mártáiánok Nigdében köztiszteletben álló, gazdag családnak számítottak, s vagyonuknak köszönhették, hogy az 1915-ös deportáció és mészárlások idején a puszta életüket meg tudták menteni.

1915-ben a libanoni fővárosban, Bejrútban találtak menedéket, s a 13 éves Harutjun Mártáián franciatudásának köszönhetően folyamodhattak a francia protektorátushoz segítségért. Ezután két évig eredeti mesterségüket folytathatták, szőnyegszövéssel fizettek élelemért, lakbérért. 1918-ban, a békekötés után sem volt visszaút szülővárosukba, Nigdébe; így a  francia fennhatóság alatti Kilikiában telepedtek meg, ám 1921-ben, amikor a franciák – sorsukra hagyva az időközben visszatelepült örményeket – kivonultak Kilikiából, ismét nem volt más választásuk, mint a menekülés.

Mártáiánék még ekkor sem akarták elhagyni egykori hazájukat, s Isztambulban egy többemeletes szállodát nyitottak, amely szépen jövedelmezett.  1923-ban, ismeretlen okból tűzvész áldozata lett a szálloda, s a Mártáián család megmaradt vagyonával ismét menekült. A Jazigian, Kurushian, Kozanlian és más örmény családokkal együtt nekivágtak a tengernek, s a romániai Constancában kötöttek ki. A menekültek indulhattak volna a bukaresti új, vagy a moldvai régebbi örmény kolóniák felé, ám Dikran Mártáián úgy hallotta, az ország belsejében van a legnagyobb örmény város, Armenopolis, azaz Szamosújvár, ezért Erdély felé vették útjukat.

Az addigra nyelvileg-kulturálisan asszimilálódott örmény közösségbe az anyaországból friss véráram érkezett az újonnan betelepültek személyében A Mártáiánok Szamosújváron  szőnyegszövő műhelyt alapítottak, amely egészen 1945-ig virágzott. Ezután Harutjun Mártáián állami hivatalnok lett, a szőnyegszövést szűk családi körben folytatta, és közben tanította örmény szóra az unokáit, Garbist és Ermonét.

Mártáián Ermone – aki örmény hagyomány szerint nagymamája nevét kapta a keresztségben – Szamosújváron szívta magába az örmény szellemet, az örmény kultúrát és motívumkincset, s felnőttként lett ennek a kultúrának tudatos továbbvivője. Középiskolás korában kiemelkedő rajzkészségét felfedezték tanárai, s látva a fiatal Ermone virág- és gyümölcscsendéleteit, biztatták: jelentkezzen a képzőművészeti főiskolára, jó esélye van a felvételihez. Ám Ermone a kolozsvári közgazdaságtudományi egyetemet végezte el, s nem gondolta, hogy valaha az örmény miniatúra utazó nagykövete lesz, s azt sem, hogy sorsa Magyarországra veti.

A miniatúrafestészethez párhuzamos történések közelítették. 1995-ben egyik kolozsvári  – örmény származású  – barátja hívta fel a figyelmét az örmény miniatúrák kivételes szépségére, kivételes elzártságára, s azon sóhajtozott, de jó lenne, ha minél több emberhez kerülne közel a művészetnek ez a sajátos szelete. Közben Ermone rácsodálkozott a Szamosújvár melletti ortodox kolostor üvegablakaira, aztán egy szamosújvári ismerőse hívta, fessenek porcelánra. Ermone elkezdett érdeklődni a porcelán- és üvegfestés technikája iránt, és ennek eredményeképp születtek meg első, kezdetben az ortodox román ikonográfia, később az örmény kánonok  szabályai szerint megfogalmazott miniatúrái.

Ermone miniatúráinak egyik legérdekesebb vonása a választott anyag, az üveg, amelynek segítségével  újrafogalmazza az ősi örmény miniatúrákat. Az üveg hátoldalán dolgozva az eredetihez képest mindent „fordítva” kell megfestenie, ebben a legnagyobb kihívást a feliratok adják. S a papírra történő miniatúrafestészettel  ellentétben az üvegfestő fordított sorrenddel dolgozik: először megrajzolja a kontúrokat, majd belefesti az árnyékokat, azután következik a ruhák, háttér, bútorzat, stb. színeinek megfestése, majd az arcok, és legvégül a fejek körül ragyogó glóriák kifestése.

Mártáián Ermone az alkotómunka folyamán győződött meg róla, hogy a miniatúrafestészet tiszta, és a szó legnemesebb értelmében egyszerű  és  fenséges  művészet. Az örmény miniatúrák lenyűgözték aprólékos kidolgozásukkal, gazdag színvilágukkal. Ermone a kései utód tiszteletével és alázatával közelít a másolandó- újrafogalmazandó miniatúrához, mely aprólékos és elmélyült munkát igényel, és a festő számára elsősorban ez adja az alkotás örömét. A több mint ezer esztendőt átölelő, 1500 kódexfestő-műhelyben létrejött örmény miniatúrafestészetből Mártáián Ermone lelkéhez a XI−XIV. századi kilikiai miniatúrafestészet, elsősorban Torosz Roszlin kifejezésmódja áll legközelebb.

Mártáián Ermone az elmúlt évtizedben több helyen is kiállította üvegminiatúráit. Jelentősebb kiállításai voltak az alábbi kiállítótermekben: Bastion Gallery, Cluj-Napoca; Történeti Múzeum, Szamosújvár; PRO CULTURA fesztivál, Segesvár; Kultúra Háza, Szamosújvár; Román Kulturális Központ, Budapest; Polgár Centrum, Újpest, Pedagógus Művelődési Ház, Pápa.

Az örmény miniatúrák tematikáját,   forma és színvilágát évezredes kánonok szabályozták.  Mártáian Ermone újrafogalmazott üvegminiatúráiban is ez az éverzedes, örök szépség ragyog a mai szemlélő felé. Folyton változó világunkban ezek az üvegfestmények az állandóság üzeneté, egy sokat szenvedett kis nép töretlen hitét közvetítik korunk emberének. Kérem, tekintsék meg a kiállítást! 


 

Örmény üvegminiatúrák üzenete

Mártáián Ermone üvegre festett miniatúráival 2005-ben, egy Budapesten rendezett csoportos kiállításon találkoztam először. Meglepett a számomra addig ismeretlen technika, az üveg alól rejtett tűzzel villogó színek. Az elmúlt évek során Ermone számos egyéni és csoportos kiállításon mutatkozott be műveivel, és az örmény miniatúra az üvegfestés technikájával indult el magyarországi hódító útjára.

Mártáián Ermone Szamosújvárról települt Magyarországra. Ám családja nem a Minasz püspök vezette örményekkel érkezett a 17 századi Erdélybe. A Mártáiánok még a 20. század elején is  a törökországi Nyugat-Örményországban,  Nigde városában éltek, mint elismert szőnyegszövők és kereskedők. Az 1915-ös törökországi mészárlások következtében menekültek Romániába, s a családfő úgy döntött, az Armenopolisnak nevezett Szamosújváron telepednek le, ahol szőnyegszövő műhelyt alapítottak, és szőnyeggel kereskedtek 1945-ig.

Mártáián Ermone – aki örmény hagyomány szerint nagymamája nevét kapta a keresztségben – Szamosújváron, a nagyszülői házban szívta magába az örmény szellemet, az örmény kultúrát és motívumkincset, s felnőttként lett ennek a kultúrának tudatos továbbvivője. Középiskolás korában tanárai fedezték  fel jó rajzkészségét, s látva a fiatal Ermone virág- és gyümölcscsendéleteit, biztatták: jelentkezzen a képzőművészeti főiskolára, jó eséllyel felvételizhet. Ám Ermone a kolozsvári közgazdaságtudományi egyetemet végezte el, s akkor még  nem gondolta, hogy valamikor az örmény miniatúra utazó nagykövete lesz Magyarországon.

Mártáián Ermone az üvegfestés technikájával Erdélyben ismerkedett meg. Szamosújvár közelében, egy Nicula nevű falucskában van egy ortodox kolostor, ahol híres ikonfestő műhely működik. Itt a szerzetesek nem az általánosan ismert módon, fára és temperával, hanem üvegre és olajfestékkel készítik a képeket. Ez a technika – amellyel édesapja egyik barátja ismertette meg majdnem húsz évvel ezelőtt – annyira megtetszett Ermonénak, hogy azóta is így dolgozik. Üvegre festeni nagyon nehéz – nemcsak a nehezen engedelmeskedő anyag miatt; hanem azért is, mert a művész végig tükörképben alkot,  az üveg hátoldalára „fordítva” fest. De nemcsak a kép inverz, a munkafolyamatok is fordítottak. A festő  az üveglap alá teszi a mintát, tussal megrajzolja a kontúrokat. Ezután felfesti az árnyékokat, festékkel  kitölti a nagyobb felületeket − ruha, arc, bútorzat, háttér  − , végül pedig következik az aranyfüsttel történő aranyozás. A legnagyobb kihívást a feliratok megrajzolása jelenti.

Az örmény miniatúrákra egyik kolozsvári örmény barátja hívta fel Ermone figyelmét. Örmény miniatúrát sokkal nehezebb üvegre festeni, mert sokkal bonyolultabb, aprólékosabb kidolgozást igényel. Az ortodox ikonokon egyszerűbbek a tónusok, a színek, a vonalvezetés.

Az örmény miniatúrafestészet  egyidős az V. században létrejött örmény ábécével.  A középkori Örményország területén mintegy 1500 kolostori scriptorium  és kódexíró műhely működött. A korai miniatúrák  még az ókeresztény templomfreskók hatását mutatják, ám a későbbi századokban már a vonal játssza  a képeken a fő szerepet. A kompozícióban és a témaválasztásban kopt és szír, valamint bizánci hatás érvényesült, az ornamentikában  azonban  nagyobb szerepet kapott az ősi örmény motívumrendszer. A tárgymutató kánonokon és a marginális díszítéseken gazdag növény és állatvilág jelent meg; griffek, oroszlánok, pávák,  kakasok, palmetták és gránátalma sajátos és gazdag kombinációkban. A szent témák ábrázolásában nem annyira az elbeszélő, mint inkább a szimbolikus jelleg érvényesült. A miniatúrafestő nem a való világot festette, hanem ideogrammákat, amelyek rejtett tartalma a jeleneten keresztül tárul fel.

Az örmény kódexek  nem afféle középkori vallásos képeskönyvek voltak. A miniatúrák megfesthető témáját kánon szabályozta, s a képek szigorú rend szerint követték egymást. A korai kódexekben mindössze néhány miniatúra volt általában a kódex elején. Később a megfesthető témákkal arányosan a számuk is egyre növekedett.

Az örmény miniatúrafestészet fénykorában, a 13-14. században  néhány nagyon jelentős iskola működött a történelmi Örményország területén. A vaszpurakani (Ván-tó környéke) a dogmatikus szimbolikát szerencsésen ötvözte a népi tradíció motívumkincsével.  A perspektíva hiánya, amely oly jellemző a középkori művészetre, itt hangsúlyozottan jelentkezik. Az alakokat többnyire frontálisan ábrázolják. A mozdulatok dinamikusak és expresszívek. A ruhák stilizáltak, szinte a dekoráció részei, az arc kerekded, a szempilla és szemöldök hangsúlyozottan hosszított vonalú.  Az alakok hagyományos elhelyezése, ritmikus mozdulataik adják a képek harmóniáját. Az arcakhi (Hegyi Karabagh) iskola leginkább témaválasztásában különbözött a vaszpurakaintól. Az allegorikus ótestamentumi témák helyett az evangéliumok drámai eseményeit ábrázolták. A kilikiai miniatúrafestészet a bizánci hagyományokhoz áll közelebb;  a képek vonalvezetése finom, helyenként a díszítés az ötvösmunkák cizelláltsága felé mutat, a színek tiszták és élénkek, a színskála gazdag. Arany hátterük nyugati, elsősorban itáliai hatást tükröz.

Mártáián Ermone a művészi alkotómunka folyamán győződött meg róla, hogy a miniatúrafestészet tiszta, és a szó legnemesebb értelmében egyszerű  és  fenséges  művészet. Ermone a kései utód tiszteletével és alázatával közelít a másolandó- újrafogalmazandó miniatúrához, mely aprólékos és elmélyült munkát igényel, és a festő számára elsősorban ez adja az alkotás örömét. Lelkéhez a 14-15. századi kilikiai miniatúrafestészet, elsősorban Torosz Roszlin kifejezésmódja áll legközelebb.

Mártáián Ermone az elmúlt másfél évtizedben az üvegminiatúra művészévé érett. Technikája egyre tökéletesebb, s képei iránt is nagy az érdeklődés – szinte minden hónapban van kiállítása. Két éve tanítja az üvegfestést az Örmény Kulturális Központban, felnőtt és gyermek korosztálynak, s az elmúlt évtől tehetséges tanítványai képei is megjelennek a kiállításokon. Mártáián Ermone üvegfestményei megtalálhatók Svájc, Németország, Olaszország, Izrael, Ukrajna, az Amerikai Egyesült Államok területén élő magángyűjtőknél.   A művész 1995 óta számos csoportos és egyéni kiállításon vett részt Magyarország és Románia több városában, 2011 óta a Csepeli Alkotókör tagja.

Mártáián Ermone újrafogalmazott üvegminiatúráiban  az évezredes, örök szépség ragyog a mai szemlélő felé. Folyton változó világunkban ezek az üvegfestmények az állandóság üzenetét, egy sokat szenvedett, ősi kultúrával rendelkező  kis nép töretlen hitét közvetítik a 21. század illúzióvesztett emberének.

 

Dr. Dzsotjánné Krajcsir Piroska

 

Csoportos kiállítások:

Basiton Galéria – Kolozsvár (Románia) – 1995

Történelmi Múzeum – Szamosújvár (Románia) – 1998

Művelődési ház – Szamosújvár (Románia) – 2000

Román Kulturális Központ – Budapest – 2005

Proetnika Fesztivál – Segesvár (Románia) – 2008

Örmény Kulturális Központ – Budapest – 2009

Skanzen – Bukarest – 2012

Bárdos Lajos Általános Iskola – Dunakeszi – 2013


 

Örmény üvegminiatúrák a Nagykovácsi  Könyvtárában

Szeretettel köszöntöm a kedves vendégeket!

Ermone Zabel Martaian örmény származású festő finom kidolgozású üvegfestményeivel az egyik legősibb kultúrát hozza közel a ma emberéhez. Művein keresztül megismerhetjük a majdnem elfelejtett bibliai ábrázolások tanításait, és a legősibb örmény-keresztény szimbólumokat.

Ermone 1973 februárjában született a Hargita megyei Csíkszeredán, egy örmény genocídium idején Erdélybe menekült családban. Később Szamosújvárra költöztek, ahol sok ikonfestő művész vette körül, ihletően hatott rá a művészet. A középiskolában rajztanára biztatására kezdett festeni, kezdetben csak temperával és vízfestékkel, a csodálatos niculai ikonokról készített először másolatokat. Ennek ellenére nem a képzőművészet területén tanult tovább, hanem a közgazdaság felé fordult az érdeklődése, 1998-ban Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen közgazdaságtanból diplomázott.

A művészettel való foglalkozás a családjában régi hagyomány, nagyapja híres szőnyegkészítő mester volt. A Mártáján család tagjai a hajdani Nyugat-Örményországban, Nigde városában éltek, a mai Törökország területén, mint elismert szőnyegszövők és kereskedők. Az 1915-ös törökországi mészárlások miatt menekülniük kellett, sok viszontagság után így kerültek Erdélybe, az Armenopolisnak is nevezett Szamosújvárra, ahol szőnyegszövő műhelyt hoztak létre. Szorgalmuk, tehetségük meghozta a gyümölcsét, a műhely felfejlődött és 100 embernek adott munkát 1945-ig, amikor a politikai változás elsodorta a kisipart. Államosították a műhelyüket, ahol alkalmazottként kellett tovább dolgozniuk. A szülői otthonban csodálatos örmény szőnyegek őrzik az ősök kezemunkáját.

Ermone az üvegre festés technikáját erdélyi üvegfestőktől tanulta meg, és kombinálta az örmény miniatúrákkal, ezzel új utakat nyitott a művészet területén.

A miniatúrák témáját pontosan lefektetett kánon szabályozta, s a képek szigorú rend szerint következtek egymás után. Az eredetileg pergamenre készített miniatúrákat kimásolja a könyvből, az üveglap alá helyezi fordítva, és olajfestékkel festi meg először a kontúrokat, aztán fényeket, végül a hátteret,tehát mindent fordítva, így ,ha ellenőrizni akarja a munkáját, mindig meg kell fordítania a üveglapot. Végtelen precizitással dolgozik. A vékony kontúrokat, szélmintákat helyenként plakatintával rajzolja meg. Az aranyat aranyfüstlemezzel teszi fel mixtionos alapra, így matt aranyat kap. A fényaranyozáshoz bóluszt kellene használni.

A pályán eltöltött több mint 19 év alatt számtalan egyéni és csoportos kiállításon vett részt Romániában és más országokban is egyaránt. Művei megtalálhatók Svájc, Németország, Olaszország, Izrael, Ukrajna, az Amerikai Egyesült Államok területén élő magángyűjtőknél.

Jelenleg Budapesten él. Három évvel ezelőtt elindított egy festőtanfolyamot, ahol az üvegre festett örmény miniatúrák festészetét tanítja az Örmény Kulturális Központban. Jelenleg is van egy gyönyörű kiállításuk a budapesti Nap utcai zeneiskolában, ahol a tanítványaival együtt állított ki.

Örményországban már Kr. u. 300 körül elkezdték építeni a templomokat a pogány szentélyek helyén, később kolostorokat építettek, ahol magas szinten folyt az oktatás, sőt egyetemek

működtek itt kódexmásoló és a miniatúrafestő műhelyekkel. A XIII-XIV. században az örmény miniatúrafestészet virágzásnak indult. A szerzetesek házilag készítették növényekből és rovarok nedveiből a csodálatosan színtartó festékeket. A buzérgyökér, pipacs, búzavirág, sáfrány és egyéb erős színű virágok szirmait megszárították, porrá őrölték, összekeverték különféle kötőanyagokkal, növényi, illetve állati enyvekkel, vagy tojásfehérjével.

Az ősi tudás hordozói, a szerzetesek, illuminátorok beleírták, rajzolták az ókori kódexekbe a kor vallási ismereteit, felhasználva, beépítve a hagyományon alapuló szimbólumrendszer jeleit, amiket az írástudatlan emberek is le tudtak olvasni. Minden jelnek, ábrázolásnak megvolt a szimbolikus értelme, üzenetet hordoztak, semmi nem volt öncélú díszítőelem.

Egyik legfontosabb örmény szimbólum a MAG, ami az életet fejezi ki, de mindig párosan használják, mert az élet továbbvitelét fejezik ki vele.

Másik fontos jelkép a PÁVA, az örökkévalóság, örökélet szimbóluma, mert azt tartották, hogy halála után nem enyészik el a teste. Megfigyelhetjük, hogy a középkori Jézus születése ábrázolásokon is gyakran szerepel a páva, mégpedig az istálló tetején, nemcsak az örmény képeken, hanem Európa-szerte elterjedt ábrázolás.

A GRÁNÁTALMA nemzeti gyümölcsük, szintén fontos gyümölcs a KAJSZIBARACK, latin nevén Prunus Armenicus, a narancssárga színe a nemzeti zászló színei, a piros és a kék mellett is megjelenik.

Képek:

Az Angyali üdvözlet, ó-örményül Ave dum, rendkívül izgalmas felfogásban készült kompozíció. A kobaltkékre festett égből leszálló Szentlélek galambja egy kinyúló szálon egy anyaméh szerű gömbben érkezik, mint egy kozmikus embrió, vagyis egyetlen képben kifejezi az isteni gondolatot és a földközelben történő materializálódást, az „ Ige testté lett” gondolatát képi megfogalmazásban. Voltaképpen maga az ég indul el a föld felé, megnyúlik, és a kiöblösödő, kerek méhszerű képződmény egyenesen a kiválasztott szűz, Mária glóriájára tapad.

Az élet vize, a kép alján látható, ahol a kettős vízsugár két mag formában csurog vissza a medencébe, így a mag és a víz a termékenységet, az életet fejezi ki, Jézus szeplőtlen fogantatását. Mögötte az elmaradhatatlan oszlop, az Axis mundi, az eget a földdel összekötő jelkép, amit némely nomád törzsek magukkal vittek a vándorlásaikon, és alkalmilag letelepedve a szent oszlop köré építették hajlékaikat, hogy Isten oltalma biztosítva legyen a törzs számára.

Szent György és a sárkány c. kép bal oldalán az ún. madárírást figyelhetjük meg. Az örmény ABC-t és ezzel az írást Mesrob Mástoc alkotta meg Kr. u. 405-ben. A kép a Tatárjárás után készült, ez a magyarázata a szent arcán látható ferde szemnek és a tatáros vonásoknak. A korabeli miniatúrafestőre is hatott az aktuálpolitika…

A szent fejdíszén az elmaradhatatlan kereszt látható. Az örmények elsők közt tértek át a keresztény hitre, a harmadik században. A képrombolás miatt a miniatúrák javarésze az V. századtól keletkezett, a korábbiak elpusztultak. A kép közepét uraló oszlopban a kettős mag látható lángcsóvával. A lábazat oroszlánt ábrázol, az erő szimbólumát, az oszlopfejezet pedig tulkot, vagy tehenet, ami az ég állata. Már az egyiptomiak is azt mondták halott fáraóról, hogy

az Égi tehén hordozta méhében, szülte meg, és tartotta szárnyaival. A mi magyar mesénk, a Veres tehén is az ősi hiedelem elemeként került a magyar nép tudatába.

A Gránátalma madara című képen egy istennő látható. A gránátalmának a legenda szerint 365 magja van, az év minden napjára, ami a termékenységet fejezi ki.

János evangélistának Isten felhőből kinyúló keze diktálja az evangéliumot.

Az Ábrahám áldozata c. képen a tüskés bozót, amiben az Izsákot helyettesítő áldozat fennakad a szarvánál fogva, itt egy égigérő fa, aminek csak a tetején van lomb, tehát itt is az oszlop funkciót tölti be, az ég-és föld összekötésére utal. Izsák helyett a bárány áldozatát fogadja el Isten, a bárány vére menti meg a gyermeket, tehát az ószövetségi történet a krisztusi megváltás előképe.

A Tökéletesség és a Hajeli, vagyis Tükör c. képeken az egy test, két fej, ill. a két test,egy fej az összetartozást fejezi ki. Mindkét ábrázolás-típus jellegzetes örmény megoldás.

Ermone Martaian üvegfestményei visszahoznak egy letűnt időszakot, segítenek megérteni őseink hitvilágát, a Biblia szimbolikáját, lélekkel telített képei az ember is Isten kapcsolatát fejezik ki.

2014 okt. 9. B.Tóth Klári


 

Ősi örmény szimbólumok reneszánsza

A véletlenek játéka-e vagy van valami sorsszerűség is abban, hogy egy kifinomult művészi érzékkel megáldott, modern és feltűnően csinos fiatal nő a múltba, a régmúltba fordul, s ott lel igazán önmagára – ötlött föl bennem a gondolat Martaian Ermone Zabel ősi szimbólumokat felvillantó miniatúrái láttán. Mert furcsa dolog ám a választás. Olykor talán tudatára sem ébredünk annak a belső kényszernek, annak a sajátos hajtóerőnek, ami egyik vagy másik irányba lendít, fokról-fokra hatalmába kerít, elvarázsol, rányomhatja bélyegét egész további létünk alakulására.
Hogy a művész az örmény keresztény kultúra remekeire rezonál, azok állnak szívéhez-lelkéhez legközelebb, azok élesztik fel művészi énjét és késztetik alkotásra, talán mégsem véletlen, sokkal inkább sorsszerű. Hiszen a Budapesten élő, de Szamosújváron, az örmények építette, gyönyörű, barokk városban nevelkedett alkotó kora gyermekkorától azt a levegőt szívta magába, amit ez a legörményebb település árasztott. S azt a nyelvi és kulturális örökséget, amit apai nagyszülei oltottak bele, akiktől megtanulta az örmény nyelvet és írásbeliséget. Szőnyegszövő ősei a múlt század elején, az örmény genocídium idején menekültek Törökországból Romániába, és állapodtak meg Szamosújváron, ahol sikerült gyökeret verniük.
Ermone édesanyja román, természetszerűleg otthonosan mozog tehát a román kulturális közegben. A rá nagy hatást gyakoroló ortodox ikonokkal is a Szamosújvár melletti, híres búcsújáró helyen, Füzesmikolán ismerkedett meg. Ott, ahol német vándorfestők honosították meg az üvegfestést a 19. század elején. Hogy aztán elkerüljön Budapestre, s itt a magyar nyelvvel és a magyar kultúrával is szoros kapcsolatba kerüljön.
Mi más ez, ha nem tipikus transzszilván sors.
Az ebből eredeztethető transzszilván életérzésből, a különböző kultúrák jótékony egymásra hatásából született meg ez az újszerű, általa teremtett műfaj is, amelynek beszédes példáival találkozunk a kiállításon. Az ortodox népi üvegikonoknál használatos technikával, az olajfestéssel a művész egy egészen más, a legrégebbi keresztény kánonoknak és tematikának megfelelő alkotásokat készít, amelyek ornamentikájukban az ősi örmény motívumrendszert jelenítik meg.
Azt is mondhatnám: Ermone szerencsés csillagzat alatt született. Hiszen benne egyesült és szintetizálódott az ősi keresztény kultúra hagyatéka – Örményország volt a világ első állama, ahol több mint 1710 évvel ezelőtt a kereszténység államvallássá vált – a 20-21. századi örmény látásmóddal. S ebben az archaikus miliőben bóklászva, az örmény kódexek miniatúráinak hol drámaisággal, hol megejtő lírával, de mindenképpen szimbólumokkal gazdagon teletűzdelt, ornamentikájukban egyedülálló világában elmélyedve, és abból merítve teremtette meg a maga sajátos művészi világát. Amely az ősi hagyományok, jelrendszer felelevenítése által elérhető közelségbe hozta egy archaikus kultúra örökbecsű termékeit. Az egykori kódex készítők precizitásával és alaposságával eleveníti meg erőteljes, élénk, üde színekkel a dogmatikus szimbolikába telepített örmény népi motívumkincset, továbbítja a valós és képzeletbeli állatokkal, madarakkal, griffekkel, virágokkal, palmettákkal, gránátalmával ékesített képi üzenetet. Talál önmagára ebben a megannyi sejtéssel, sejtetéssel, finom utalásokkal fűszerezett, fölöttébb sajátos világban, modern kifejezéssel élve teleportálja a mába ezeket az archaikus képeket.
S ezáltal nemcsak saját művészi ösztöneinek teremt kibontakozási lehetőséget, hanem egyfajta szolgálatot is teljesít. Az automatika és elektronika századában újjáéleszti a múltat, megeleveníti és általánosan fogyaszthatóvá teszi egy hatalmas és a maga nemében páratlan ősi kultúra gyöngyszemeit. Az Ararát lábainál fekvő Örményországban ugyanis a pogány szentélyek helyén már 300-ban templomok és kolostorok épültek, a másfél ezernél is több kódexíró műhelyben pedig lázas intenzitással folyt a miniatúrafestés, amely a 13-14. században érte el aranykorát. A díszítőelemekkel gazdagon teletűzdelt, üde színvilágukkal, sajátos eleganciájukkal ható miniatúrák örmény nemzeti stílusjegyei mellett, bizánci és perzsa, később nyugati hatásra pedig olykor reneszánsz motívumok is felsejlenek.
Ermone érdeme, hogy tökéletesen beleélte magát ebbe az expresszív, emocionálisan is megejtő világba, a szakralitás, a fény és a ragyogás világába.
S akkor felvetődik a kérdés, hogy ez a tematikájában szakrális, technikájában pedig szintén kötött műfaj, a miniatúrákban testet öltő üvegfestés lehet-e egyáltalán személyes? A jelenlegi tárlat erre egyértelmű választ ad: lehet, hiszen a művésznek sikerül általa önmagára, saját lelkivilágára találnia, önmagából is belopnia valamit ebbe az egyházi és művészi kánonoktól meghatározott, de mindamellett kifejezésmódjának közvetlenségével, hogy ne mondjam olykor már egyenesen játékosságával ható műfajban.
A biblikus témák és szigorú formai követelmények által behatárolt, a szó legszorosabb értelmében nemesen aranyló ikonok eleganciája mellett üdítőleg hatnak a könnyedebb, felszabadultabb, játékosabb, örmény népi szimbólumokra épülő alkotások, amelyek már több szabadságot engednek a művésznek, aki kombinációs készségével, sajátos színhasználatával és egész érzelemdús, nyílt, szeretni való lényével maximálisan él is ezzel a lehetőséggel. Kedvesen mosolygó Huncutkáival pedig még tovább tágítja az általa teremtett műfaj lehetőségeit, feloldja a kötelékeket, valósággal liberalizálja egyedi műfaját.
A Barabás Miklós Céh repertoárjában ez a kiállítás egyedülálló újdonságnak számít. Bordy Margit érdeme, hogy felfedezte nekünk Ermonét, s általa utat nyitott ebbe a rendkívüli mélységeket felvillantó csodálatos világba, a legősibb és a legmaibb örmény kultúra világába. A Barabás Miklós Céh néhai elnöke, az örménységét fennen vállaló és hirdető, két évvel ezelőtt elhunyt Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész most biztos elismerőleg tekint le reánk odaföntről.
Köszönjük a művésznek a páratlan élményt, amiben részesített és további, hasonlóképpen eredményes munkát kívánunk!
Elhangzott 2015. február 18-án, Kolozsváron, a Barabás Miklós Céh galériájában, Martaian Ermone-Zabel kiállításának megnyitóján.

Németh Júlia,Kolozsvár,2015.02.18


 

Renașterea vechilor simboluri armene

Datorită invitatei noastre dragi de la Budapesta, a artistei Ermone-Zabel Martaian suntem părtași la un eveniment artistic deosebit, cu totul și cu totul aparte, de o frumusețe rară. Această călătorie în timp și spațiu, călătorie în stravechea cultură creștină armeană, Armenia fiind prima țară creștină din lume, este efectuată de o doamnă tânără și frumoasă, cu capacități artistice deosebite, care pur și simplu s-a regăsit în acest univers complex și nobil. Ceea ce pare să nu fie cu totul întâmplător, deoarece artista este descendenta unei familii de armeni refugiate în România la începutul secolului trecut în timpul genocidului armean și stabilită în Gherla. Familia a prins rădăcini în acest splendid oraș baroc construit cu secole în urmă de catre armeni, iar Ermone cu mama româncă si tată armean a petrecut copilăria în acest oraș multicultural. A facut cunostiință atât cu cultura română cât și cu limba și cultura armeană. Acum trăiește la Budapesta și învață limba maghiară.
Destin tipic transilvănean – putem spune.
Destin transilvănean ceea ce se reflectă și în miniaturile sale, reprezentând o combinație reușită a acestori culturi diferite. Datorită peregrinărilor sale la mănăstirea Nicula a facut cunoștiință cu arta picturii pe sticlă cu ulei, întrodusă de catre meșteri germani la începutul secolului al 19-lea, iar răsfoind vechile cărți bisericești armene, codexele scrise și desenate în mănăstiri de către călugări, și inspirandu-se de tematica și reprezentările specifice ale miniaturilor străvechi a dat naștere unui nou gen de artă. Străvechile reprezentări creștine și simbolurile armenești prind viața pe icoanele din jurul nostru, cu o precizie și pricepere deosebită, datorită atât talentului cât și afinității sufletești ale artistei. Ermone a reușit să creeze o armonie perfectă între tehnica folosită și tematica specific armenească, dându-ne posibilitatea cunoașterii unei culturi străvechi și nobile.

Németh Júlia
Cluj-Napoca,18.02.2015

Textul a fost prezentat la data de 18. Februarie 2015. la Galeria Breslei Barabás Miklós (Cluj-Napoca, str. Kogalniceanu 27.) la vernisajul expoziției artistei Ermone-Zabel Martaian .

 

 

error: Continut protejat de drepturile de autor !!